Jackie Chan be akar lépni a Kínai Kommunista Pártba
A hongkongi akciófilmek sztárja egy pekingi filmes fórumon dicsérte a pártot.
A hongkongi akciófilmek sztárja egy pekingi filmes fórumon dicsérte a pártot.
Több mint két évtized után véget ér az RTL Klub meghatározó sorozata: a Barátok közt társadalomban betöltött szerepéről, a Mátyás király tér durva haláleseteiről, az örök túlélő Berényi Miklósról és a nézőszámcsökkenés lehetséges okairól Kalamár Tamással, a sorozat alapító producerével és Ondruss Ilonával, a stáb régi tagjával, a széria utolsó kreatív producerével beszélgettünk.
Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét nagy sikerrel mutatták be a világ legfontosabb filmfesztiválján, most megérkezett az előzetes is hozzá.
Az Egy mindenkiért című film stábja egy teljes ötkarikás cikluson keresztül követte végig a kétszeres olimpiai bajnok kardvívót.
A 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában fog debütálni a Diana walesi hercegnő életéről szóló Spencer című dráma Kristen Stewart főszereplésével - értesült a The Variety című filmes portál.
A mozik újranyitása után a mostani volt az első hétvége, amikor egy film újra normális bevételt hozott. Két hét alatt megduplázódott a mozizók száma.
Összeálltak egy fotóra a Família Kft. egykori sztárjai.
Legalábbis az új akciófilmjében, amelyben végre nem szuperhősként, fantasy-szereplőként és egzotikus helyszíneken, hanem a mai korban lesz látható a Trónok harca és az Aquaman sztárja.
A holokauszt traumájának átörökítésével és az emlékezés témájával foglalkozó Evolúció tetszett a filmfesztivál közönségének.
Léa Seydoux lehet, hogy nem megy el a napokban zajló cannes-i filmfesztiválra, miután korábban egy Covid-tesztje pozitív lett.
Ő maga mondta, hogy szívesen megcsinálja, de aztán meglátta, miről is van szó, és halálra rémült.
Nehéz lesz megkerülni ezekben a napokban és hetekben a meccsek gravitációs erejét, de nem lehetetlen, mert van élet és van nyár a labdarúgó-Eb-n túl is. Mi minden napra keresünk és ajánlunk valamit, amivel ki lehet tölteni a focival párhuzamos világot. Most épp Tom Hanks zsenialitásával.
A My Bloody Valentine rendezője jó pár éve nem készített filmet. A producer szintén egy külföldön felnőtt, magyar származású filmes lesz.
Sőt, a Bosszúállók-filmek sztárja állítólag hamarosan már szül is, csak eddig igyekezett titokban tartani a terhességét.
Milyen rég lehetett már ilyen videót látni!
A fiktív kazah riportert játszó színész nemhogy kannabisszal foglalkozó, de semmilyen más cég hirdetésében sem akart soha szerepelni.
A stábtagok szerint Sean McInerney már halott lenne, ha a búvárok nem mentik ki a vízből ennyire gyorsan.
A 95 éves királynő nagy rajongója a világon legrégebben futó szappanoperának, a brit Coronation Street-nek, meglátogatta hát a stábot.
Őszülő hajjal jelent meg a cannes-i vörös szőnyegen.
Harminc évvel később újra megrendezték a legendás woodstocki fesztivált, de ami kisült belőle, az legfeljebb a szervezők és a résztvevők rémálmaiban köszönhet vissza. Most dokumentumfilm készült az egészről.